2017. november 19., vasárnap

Bajor burgonyasaláta

Azt már többször említettem, hogy a krumpli saláta az egyik kedvenc ételem. Többféle változata is ismert. Most egy tipikus bajor recept szerint készítettem el. Azt hiszem megint újabb kedvenc született.

Hozzávalók: 10-14 szem burgonya, só, bors, 1/2 hagyma, 1-2 ek olaj, 2 ek ecet, leves alapléből kb. 1,5 dl
A burgonyát héjában puhára főzzük, majd hagyjuk teljesen kihűlni. Ezután megpucoljuk és a lehető legvékonyabb szeletekre felvágni. Uborka szeletelőt haszáltam, így egyforma papírvékony szeletekre sikerült felszelnem. Megsózom és megborsozom. A hagymát nagyon apróra vágom, ezt is a burgonyához adom. Meglocsolom az ecettel és az olajjal. Óvatosan összekeverem, majd ezután apránként öntöm hozzá a húsleves alaplét. (ezt mindenképpen melegen adjuk hozzá)
Már csak le kell jól hűteni és tálalható is. 
Az igazi saláta titka a vékony szeletekben illetve a forró húsleves alaplében van.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...